Ezen a héten aztán igazán beindult a suli. Házi feladatok és otthoni olvasnivalók köszöntöttek ránk, nagyobb mennyiségben mint szerettük volna. Itt egészen máshogy megy: Nem az van, hogy vizsgára tanuld meg az anyagot és tulajdonképpen kit érdekel, hogy bejársz -e órára vagy nem, hanem rengeteg évközi projekt van -hasonlóképpen mint nálunk otthon a MÜTF-ön, csak jóval több- és nagy hangsúlyt kap az óráról órára készülés is. Ez elég szokatlan, mivel gimi óta nem csináltam ilyesmit, sőt akkor sem igazán. Viszont az elvárásoknak megfelelően megvannak a szükséges feltételek is: szinte az összes szükséges anyag elérhető elektronikus formában is, minden teremben van wifi és sok helyen be is tudod dugni a laptopod. Így rögtön meg tudod nézni miről beszél a tanár, és ellenőrizheted is, hogy a szükséges anyag valóban megtalálható -e az adott webhelyen.

Az angol már egészen jól megy ,már ami a megértést illeti a beszéddel vannak még gondok. A gond ugyanis az, hogy a diákok egyáltalán és a tanárok is csak többé kevésbé beszélnek nyelvtanilag helyesen, a kiejtésről nem is szólva. A helyzet úgy néz ki, hogy teljesen mindegy mit mondasz, a lényeg, hogy a másik megértse: pl. sokkal többet gesztikulálnak mint mi:) Ezért aztán amikor időm engedi igyekszem minél többet átismételni a nyelvtanból, hogy a kelleténél jobban ne rögzüljenek ezek a konyhanyelvi fordulatok...

A minap elmentünk a CPR number ügyében a helyi okmányirodába, de rossz ajtót néztünk ki magunknak és egy néni távolról odakiabált, hogy nem az a jó ajtó, hanem a lépcső alatti. Lementünk, majd -mivel be volt zárva és csak dánul voltak kiírva rá mindenféle dolgok- csalódott fejjel elfordultunk, és egy kedves fickó kérdezte mit akarunk itt, miben segíthet. Elmondtuk neki, majd útbaigazított, hogy ehhez egy másik helyre kell menni és elmagyarázta hol van. Átsétáltunk, bár már sajnos zárva volt - du. 2-kor bezár. Ezek amolyan tipikus dán dolgok: éjjel nappali boltok nincsenek, hétvégi nyitvatartás úgyszintén nem igazán van. A munkahétnek pénteken kora délután vége, mindenki hazamegy és pihen. Az utcán sem látsz túlórától hajszolt arcokat. Valószínűleg többek közöt ezért tartanak ott ahol: Látva, hogy ott bénázunk 2-en jöttek oda segíteni 1 percen belül, anélkül, hogy bárkit is leszólítottunk volna. Valahogy mindenki azt keresi, hogyan tudja csinálni és nem azt, hogy nem. Jó példa erre a múlt heti fresher tour is, ahol a diákok szedték össze a sátrakat és tisztították meg az egész terepet (kb 1 km^2) a buli után és az egésszel végeztek egy óra alatt -pedig volt dzsuva rendesen.

A tegnapi floorball edzés ismét nagyon jól telt, és bár ismét nem találtam senkit aki a közelben lakott volna és lenne kocsija, az egyik srác felajánlotta, hogy nagyon szivesen elhoz. Útközben beszélgetve kiderült, hogy volt katona, és jó ideig tartózkodott Magyarországon (Pécsett) a délszláv háborúk idején. Lám, milyen kicsi a világ:)
Továbbra is hihetetlen számomra: mennyire nyitottak és segítőkészek az emberek akik itt körülvesznek, még azok is akik alig tudnak angolul és emiatt nehézkes a kommunikáció. Ezzel a hozzáállással bizony igen sokmindent lehet elérni, és talán még annál is többet.

Itt mostanában meglepően jó idő van (kb 20 fok napközben- hosszúnadrág, pulcsis idő, este ez olyan 10-re megy le) egyfolytában süt a nap, esőt lassan egy hete nem láttunk igazán. Remélem még egy darabig ilyen marad:)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.